"Volt egyszer egy kemence, belebújt a kisbence..."
Nálunk egész évben Bence-nap van...
Sümegen még ma is fölfűtik a kemencét. Mert az a világ közepe, köré rendeződik az életünk – ha akarjuk, ha nem. Ugyanis kemence az, ami rendezi az életünket. Ami köré rendeződik az életünk. Kinek mi a kemencéje? Van, akinek a munkahelye, van, akinek a gyereke, van, akinek a hobbija, családja, utazás…
Az igazi kemence meleget ad, táplál bennünket, gyógyít testet-lelket, lakhatóvá teszi a szobát, a konyhát, vagy ahol éppenséggel uralkodik.
…mert a kemence olyan, mint a bölcs nagyanya, tanácsot ad, de lesi a kívánságainkat is. Tereli az életünket, őt a sötétben is megtaláljuk. Köréje húzódunk, hallgatjuk történeteit s közben megismerjük a sajátunkat.
A kemencében ropog a tűz. Ez az őselem, mely közösséggé olvasztja a szíveket, de engedi azt is, hogy egyedül révedezz. Ez az őselem, melyet ma már csak hírből ismerünk. A kemencében süthetünk kenyeret, langallót, gesztenyét, húst, - másnap lassan hűlő ölében aszalhatunk gyümölcsöt. Ahogyan egy jó társaságban nem kell keresni a témát, úgy egy fölfűtött kemence sem hűl ki dolgavégezetlen.